hazamegyünk

Hetek óta tartó vívódásaink után döntöttünk így. Egyik felünk sír, a másik örül... Rengeteg pro és kontra érvünk volt, mind a maradás mind a hazaköltözés mellett, és elsősorban magunkat és a gyerekeket tartottuk szem előtt, háttérbe szorítva a kedvező időjárást és a tengert. De azért nem volt ennyire egyszerű.

Amit most már látunk (és két hónappal ezelőtt még annyira nem), hogy igazán most indulna be a nyelvtanulásunk (főleg ha végül elkezdtük volna a befizetett life long learning nyelvtanfolyamot) a mienk és a nagyobbik lányomé, aki október eleje óta a helyi iskolába jár. De azért ez a folyamat sokkal, de sokkal nehezebben indult be mint gondoltuk. Tény, hogy nagyon könnyen akad az ember itt honi társaságra az iskolából, a boltokból, a játszótérről és persze az internetről, és az is igaz, hogy félelmemben kerestem is az effajta kapcsolatokat. Gondolataimban talán kicsit jobban összeállnak angol mondatok mint azelőtt (többet is agyaltam rajta mint eddig valaha), de korántsem tudok folyékonyabban, jobban beszélni, mert élőszóban teljesen lefagyok. Azt hiszem a megértéssel (vagy inkább kikövetkeztetéssel) nem voltak gondjaim, az esetek 90%-ban megértettem, hogy mit mondanak. Nade az angol csak egy dolog. Szóval érezzük mi, hogy igazán most indulna be a dolog, de nem lenne kevesebb a kínunk. Sok dolgot elve parásnak gondolok itt megoldani, de Apa szerint ezek csak kifogások. Igaza lehet. A lényeg, hogy sajnos nem tudjuk összegyúrni (magunknak) Magyarországot, Máltát és Svájcot. Itt úgy érzetük nehezen tudnák kikaparni azt a bizonyos gesztenyét, mentálisan pedig eleve fáradtak (belefáradtak) vagyunk, és ha nem látjuk a fényt az alagút végén, nehéz erőt gyűjteni a következő lépésekhez. 

Mondhatjuk, hogy feladtuk, de egyáltalán nem lesz keserű a szájízünk emiatt. Málta örökre belopta magát a szívembe, és bár biztos, hogy a világ más részeire is szívesen eljutnék még, akár csak nyaralni egy kicsit, de most nagyon nagyon örülök, hogy itt élhettem majdnem egy évig. Sok szempontból megerősített, hiszen a kihívásokkal és a nehézségekkel meg kellett birkózzak. De ezen túl rengeteg pozitív hatását látom külföldnek, Máltának. Talán nem két kicsi gyerekkel... Talán csak ez az ami annyira bizonytalanná teszi, és állandó kétségek közé terel minket, szülőket. Vajon jól csináljuk? Mivel használunk/ártunk nekik jobban?

Mi most hazamegyünk. Egy jó hosszúra nyúló nyaralásunk volt itt, és bevallom két kicsi gyerekkel nem is kívánhattunk volna jobbat, hiszen anyagilag egy hosszabb külföldi kiruccanásra nem igazán jutott. A kicsik már annyira nem kicsik, mint amikor ide jöttünk (másfél és négy évesek már, haha), otthon bölcsi és ovi vár rájuk, rám és Apára pedig a dolgozók mókuskereke. Nem temetjük minden külföldi jövőképünket, csak kicsit összekapjuk magunkat, szusszanunk egyet, és meglátjuk a jövőben mit tartunk majd újra jó döntésnek.

Az időjárás mostanra nagyon változékony lett itt, bár a mai napig bezárólag egy nap nem telt el, hogy ne sütött volna a napocska ránk. Na, ma eljött az özönvíz, és egész álló nap szakadt az eső, az utakon bokáig ért a víz, és azt jövendölik még kitart ez az idő. Remélem csak holnapig... A hőmérséklet az utóbbi időben 20 fok körül volt, ma csak 16. Nem mondhatnám, hogy fáztunk, de igazából azt sem mondhatnám, hogy nagyon levertnek éreztem volna magam a mai nap attól, hogy esett az eső. Inkább csak a mennyisége volt aggasztó, de a hőmérsékletet meg tudnám szokni.

Jó lesz otthon virágokat ültetni tavasszal.