Tényleg próbálom ennek is a jó oldalát nézni. Végül is nyár van, meleg, itt van a tenger egy köpésre, talán már nyitva van a vízi játszi, meg lehet itthon is kézműveskedni, szóval agyon lehet ütni valahogy három hónapot. Tényleg remélem! Kicsit azért aggódok magamért és a türelmemért, ami már így is véges sajna. Szerencsére a lányok egyre többet marháskodnak, játszanak együtt, főleg hogyha az én hajamat kell húzni (szószerint és átvitt értelemben is), és persze már sikoltoznak is egymásra, megvan a testvéri összhang, nah! Talán én is eldöntöm végre, hogy többet mozdulok ki, mert akkor feltöltődhetek kicsit.
De nagyon örülök ám, mert teljesítettük az utolsó hetet és ezt a két napot a suliban. Ma nagy bye bye-ozás közepette elbúcsúztak egymástól a gyerekek, volt nagy mosolygás, meg integetés, sírás egy se, hiszen holnap már találkozhatnak is a strandon. Mi is több osztálytársával összefutottunk már, ilyenkor nagyon megörülnek egymásnak annak ellenére, hogy a nagylány még nem beszéli a nyelvet, de testbeszéddel megoldják, és nagyon jókat mókáznak.
Az utolsó héten megkaptuk az osztályképüket nagyon aranyos kis csapat volt, jövőre már másik tanítónéniket kapnak. Most két osztály volt összevonva a Kinder 1.1 és a Kinder 1.2 (ide járt a nagylányom), és formálisan csak egy tanító nénije volt, de biztos, hogy mindkettő ugyanannyit foglalkozott a lányommal. Kaptak is egy-egy doboz csokit, bár nem voltam benne biztos, hogy ez szokás-e itt. Többen kisebb-nagyobb cserepes virágot vittek, van aki egyéb ajándékot. Jövőre talán készítünk együtt valamit a lányommal és azt adjuk oda, majd meglátjuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.